Mátó Gergő I dob

Home/Zenekar/Mátó Gergő I dob

Mátó Gergő I dob

A rock zenéhez nem kell kotta

Mátó Gergő vagyok. 1997. november 20-án születtem Kiskunhalason. Apa hatására nyúltam először hangszerhez, mivel mai napig gitározik. Ő nyitotta ki előttem a rock’n’roll kapuit és miután beléptem, többé nem eresztett ez a világ. Kezdetben a gitározás alapjait próbálta nekem megtanítani, kevés sikerrel mivel kiderült, hogy rövid ujjaim nem teszik lehetővé, hogy Slash utódja legyek. Meg valljuk be: béna voltam, viszont én mindenáron zenélni akartam. Így mikor Apa megismertette velem a Tankcsapdát és megláttam Fejes Tomit a koncerteken, biztos lettem benne, hogy én dobolni szeretnék… Anyáék és a szomszédok nagy örömére.

Elküldtek tanárhoz Halason és kemény egy évig Bende Béla kis tanonca voltam, akinek rengeteget köszönhetek. Egy év után „rájöttem”, 8 éves fejjel, hogy a rock zenéhez nem kell tudni kottát olvasni, így utána önállóan folytattam a gyakorlást. Természetesen mai napig nem tudok jól kottát olvasni, ezért szidom is a 8 éves önmagamat.

Zenekarok

Mikor 9 éves voltam, megkaptam az első dobszerkómat. Ennél a pillanatnál a világ és közöttem megszűnt a kapcsolat és a tér-időkontinuum kitágult. Pár év önfejlesztés után 12 éves koromban bekerültem az első zenekaromba, amit Kanmacskának hívtak a sok Tankcsapda feldolgozás miatt. Mondanom sem kell, hogy én voltam a legfiatalabb, mivel zenésztársaim már gimnazisták voltak.

Pár év múlva a Kanmacska feloszlott és hirtelen 2011-ben egy metál bandában találtam magam, aminek a becses neve Beauty under surface volt. Ezzel a zenekarral már nagyobb tömegeket mozgattunk meg a környékünkben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2012 nyarán felléptünk a Rockmaraton fesztiválon…délután háromkor. (Lehet, viccesen hangzik, de jól mutat ebben a bemutatkozásban)

A Beauty under surface mellett, párhuzamosan tagja voltam ilyen-olyan formációknak a giminkben.
Az egyik ilyen formáció, amit X-bomb-nak hívtak, olyan sikeres volt, hogy megnyertük a 2011-es Hangfoglaló Hétfő pályázatot, ami által nyertünk a sulinak hangszereket, illetve fellépési lehetőséget kaptunk a 2011. októberi Hangfoglaló fesztiválon a Syma csarnokban. Azt még muszáj megemlítenem a zenekar kapcsán, hogy nem csak diákokból állt, hiszen ének fronton az iskolánk egyik angol angoltanára, Paul Crowson képviseltette magát és a tanári kart.

2012-ben bekerültem a Wriggle it! zenekarba, amit szintén a suli falai között alapítottunk. Nagyon komolyan vettük az együtt zenélést, hiszen a feldolgozások mellett 1-2 saját szám is helyet kapott. Állandó fellépői voltunk a gimis és városi rendezvényeknek egyaránt, valamint a környékbeli városokba is kitoltuk határainkat, ezáltal léptünk fel a vadkerti Bor- és sajtfesztiválon Kis Grófo előtt.

Mind a négyen éreztük, hogy elérkeztünk pályánk csúcsára, ahonnan már csak lefelé vezet az út. Korai volt a felismerés, mivel a zenekari életkorkülönbségek nem tették lehetővé, hogy 2 év zenélés után is folytathassuk a zenélést közösen, így ez a zenekar a XXI. századi zenekarok mintájára, rövid reflektorfényben való tündöklés után a feledés örök homályába veszett.

2014-ben bekerültem a Neméranevem zenekarba, ami komolyabb volt az addigi bandáimhoz képest.
Nagy lendülettel indultunk neki az egész projectnek, viszont másfél év intenzív próbálás, koncertezés után Budapesten kötöttem ki a továbbtanulás miatt, így ez a zenekar jelenleg háttérbe szorult, de igényes zenét játszó zenekarnak tartom a mai napig, így remélem a közeljövőben folytatni tudjuk a munkát.

Sexnuggets, már nincs kiszállás!

2016-ban felkerültem Pestre és Sala Árpi, valamint Szabó Ádám barátommal alapítottunk egy zenekart, ami jelenleg elméleti síkon létezik, de reméljük, minél hamarabb színpadra tudjuk vinni a produkciót.
Árpin keresztül kerültem be a Sexnuggets zenekarba, amit eddigi pályafutásom legkomolyabb zenekarának érzek. A zenekar által bekerültem egy óriási körforgásba, amiből úgy érzem, és remélem, hogy nincs kiszállás, hiszen a kezdetek óta a zene az életem és a közeli, valamint a távoli jövőben is a színpadon látom magamat, és ezért ha kell, mindent megteszek, ahogy eddig is.

Jelenlegi zenekaraim: Neméranevem, Sexnuggets, Gypo Circus (beugró dobos)

Hatottak rám

Dobosok, akik hatással voltak/vannak rám: Bende Béla, Fejes Tamás, Josh Manuel, Ray Luzier, Mike Portnoy, Brian Tichy, Gerendás Dani, Anika Nilles, Rékasi Attila, Szabó Erik

január 28th, 2017|

About the Author:

Leave A Comment